" Azt mondjátok az igazságot keresitek, de csak megnyugvást keresetek, és azt akarjátok, hogy örökké tartson. "
Vagyok aki vagyok!
Mindenki csak létezik és ez a legfőbb jellemzője. A különbségek csak a gondolatban léteznek. Mindenki magának teremti a világát. Minden relatív, minden attól más, hogy melyik ego mit gondol róla. Csak egyetlen abszolút igazság létezi. Maga a létezés.

"Amikor magadra gondolsz vagy magadról beszélsz, amikor azt mondod: „én", valójában általában az „én és a történetem"-re utalsz. Ez a kedveléseid és az ellenszenveid, a félelmeid és a vágyaid „én"-je, az „én", amelyik tartósan sohasem elégedett. Ez az elme alkotta tudata annak, aki vagy, akit a múltad kondi­cionált, s aki kiteljesedését a jövőben keresi."

E. Tolle

Ne feledd: MINDIG MOST VAN !

Ezt a lapot "útkeresőknek" térképként hoztam létre. Összegyüjtve azokat a tanításokat, bölcsességeket, írásokat melyek rámutatnak arra amire szinte lehetetlen.

Kezdjük, talán egy zen történettel:

Létezik Pokol és Menyország? Ez a történet világosan elmondja!

Egy Nobushige nevezetű katona elment Hakuinhoz - a zen mesterhez - és a következő kérdést tette fel neki:
- Valóban létezik Paradicsom és pokol?
- Ki vagy te? - kérdezte Hakuin.
- Szamuráj vagyok - válaszolta a harcos.
- Te? Szamuráj? - kiáltott fel Hakuin. - Miféle uralkodó fogadna fel téged testőréül? Hiszen olyan a képed mint egy koldusé!
Nobushige annyira feldühödött, hogy már-már kardot rántott, de Hakuin csak folytatta:
- Szóval kardod is van. Biztosan az is olyan tompa mint a fejed!
Amint Nobushige kardot rántott, Hakuin megjegyezte:
- Innen nyílnak a pokol kapui.
E szavakra a katona - megértvén a mester tanítását - visszadugta kardját a hüvelyébe és fejet hajtott.
- És innen a Paradicsomé - mondta Hakuin.

Ilyen egyszerű !

És most Eckhart Tolle Új Föld ( részlet )

A külső és belső test  ( E. Tolle Új Föld )

Azonosulás a testtel
A tárgyak mellett az azonosulás egy másik alapvető formája a „testemmel” való azonosulás. A test ugyebár férfi- vagy női test, ezért minden ember éntudatának jelentős részét az teszi ki, hogy ő férfi vagy nő. A nem identitássá válik. A nemeddel való azonosulásra már kora gyermekkorodtól biztatást kapsz, ami szerepbe kényszerít, olyan kondicionált viselkedési mintába, amelyik nemcsak a szexualitásodra hat ki, hanem életed valamennyi területére. Ez olyan szerep, amelynek sokan teljesen a foglyaivá válnak, s a hagyományosabb társadalmakban még inkább, mint a nyugati kultúrában, mely utóbbiban a nemmel való azonosulás kezd valamelyest gyengülni. Egyes tradicionális kultúrákban a legborzasztóbb sors a nő számára az, ha nem megy férjhez, vagy ha meddőnek bizonyul; a férfi számára pedig, ha nem rendelkezik nemi potenciával, és nem képes gyermeket nemzeni. A beteljesített élet a szemükben a beteljesített nemi identitás.
Nyugaton a test fizikai megjelenése, a test másokéhoz viszonyított ereje vagy gyengesége, szépsége vagy csúnyasága játszik jelentős szerepet abban, hogy kinek tartod magadat. Sok ember önértékelése szorosan kötődik testi erejéhez, jóképűségéhez, fittségéhez és külső megjelenéséhez. Mások önértékelése alacsony szintű, mert a testüket csúnyának vagy tökéletlennek látják.
Egyes esetekben az „én testem” mentális képe vagy fogalma a valóság teljes eltorzítása. A fiatal nő kövérnek gondolhatja magát, és ezért koplal, holott valójában sovány. Képtelen már reálisan látni a testét. Mindössze teste mentális koncepcióját „látja”, ami azt mondja: „kövér vagyok” vagy „kövér leszek”. Ennek az állapotnak a gyökerénél az elmével való azonosulás húzódik meg. Ahogy az emberek egyre nagyobb mértékben azonosulnak az elméjükkel – ami az egós működészavar fölerősödése –, az utóbbi évtizedekben az anorexia előfordulási gyakorisága is nőtt. Ha az anorexiás beteg képes lenne elméje értékítélete nélkül tekinteni a testére, vagy akár arra ráébredni, hogy mi ez az értékítélet, ahelyett, hogy hinne benne – még jobb lenne, ha a testét belülről tudná érezni –, az elindítaná a gyógyulását.
Azok, akik azonosultak megnyerő külsejükkel, testi erejükkel vagy ilyen-olyan képességükkel, szenvedést élnek át, amikor ezek a vonásaik idővel elhalványulnak, majd eltűnnek, ami természetesen elkerülhetetlenül megtörténik. Magát az ezekre a vonásokra épülő identitásukat fenyegeti ekkor az összeomlás. Akár csúnyák, akár szépek, az emberek mindkét esetben identitásuk jelentős részét – legyen az negatív vagy pozitív – a testükből eredeztetik. Pontosabban megfogalmazva: identitásukat abból az éngondolatból származtatják, amit hibásan testük mentális képéhez vagy fogalmához kapcsolnak, holott a test végül is csupán fizikai forma, amelynek a sorsa – minden egyéb formához hasonlóan – az elsorvadás és az elmúlás.
Egyenlőségjelet tenni a megöregedésre, elhervadásra és halálra ítéltetett, fizikailag érzékelt test és az „én” közé: minden esetben – előbb vagy utóbb – szenvedéshez vezet. Ha nem azonosulsz a testeddel, az persze nem jelenti, hogy elhanyagolnád és megvetnéd, vagy hogy többé már nem viselnéd gondját! Ha tested izmos, szép vagy életerős, élvezheted és értékelheted ezeket a jellemzőit – amíg tartanak. Megfelelő táplálkozással és edzéssel javíthatod is tested állapotát. Ha testedet nem tekinted egyenlőnek azzal, aki valójában vagy, akkor, ha tested állapota elhalványul, energiaszinted hanyatlik vagy mozgáskorlátozottá válsz, az egyáltalán nem érinti önértékelésedet vagy identitástudatodat. Történetesen a test gyengülésével a formamentes dimenzió – a tudat – fénye könnyebben tud átragyogni a halványuló formán.
Nem csupán a hibátlan vagy csaknem tökéletes testű emberek hajlamosak egyenlőségjelet tenni testük és valódi énjük közé. Ugyanilyen könnyen azonosulhatsz egy „problémás” testtel is, és teheted identitásoddá annak tökéletlenségét, betegségét vagy mozgáskorlátozottságát. Ekkor az ilyen-olyan krónikus betegség vagy korlátozottság „szenvedőjeként” gondolhatsz magadra, és ekként beszélhetsz magadról. Jelentős mennyiségű figyelmet kapsz orvosoktól és másoktól, akik megerősítik számodra szenvedő- vagy betegidentitásodat. Ekkor tudattalanul rácsimpaszkodsz a betegségre, mert az lett énképed legfontosabb része. Az olyan újabb gondolatformává vált, amellyel az ego azonosulhat. Amint az ego valamilyen identitást talál, nem akarja azt elereszteni. Bármilyen megdöbbentő is, bizony nemritkán előfordul, hogy erősebb identitást keresve az ego képes még meg is teremteni egy betegséget, csakhogy annak révén önmagát erősebbé tegye.
Érezni a belső testet
Bár a testtel való azonosulás az ego egyik legalapvetőbb formája, a jó hír, hogy ezen a legkönnyebb felülemelkedni. De nem azzal, hogy megpróbálod meggyőzni magadat, hogy te nem a tested vagy, hanem hogy a figyelmedet a tested külső formájáról és az azzal kapcsolatos gondolataidról – szép, csúnya, erős, gyenge, túl kövér, túl sovány – átviszed tested belső életteliségének érzékelésére. Bármilyen is tested megjelenése, a külső forma alatt intenzíven eleven energiamező húzódik.
Ha még nem ismerős számodra a „belsőtest-tudatosság”, akkor egy pillanatra hunyd be a szemedet, és figyeld meg, van-e élet a kezeidben! Ne az elmédet kérdezd! Az azt felelné: „Semmit sem érzek.” Valószínűleg azt is mondja: „Valami érdekesebb gondolkoznivalót adj!” Tehát ahelyett, hogy az elmédet kérdeznéd, fordulj közvetlenül a kezeidhez! Ezen azt értem: ébredj a bennük lévő elevenség halovány érzésének tudatára! Az az életteliség ott van. Csupán oda kell irányítanod a figyelmedet, hogy észrevedd. Első alkalommal talán kis bizsergést érzel, később energiát vagy elevenséget. Ha figyelmedet egy ideig a kezednél tartod, az életteliség-érzés fölerősödik. Egyeseknek be sem kell ehhez csukni a szemüket. Ők képesek érezni „belső kezüket”, miközben tovább olvassák e szavakat. Ezt követően irányítsd figyelmedet a lábfejedre, tartsd ott kb. egy percig, és érezd egyszerre a kezedet és a lábfejedet! Ezután vond be a többi testrészedet is – lábadat, karodat, hasadat, mellkasodat stb. – ebbe az érzékelésbe, amíg az elevenség globális érzéseként az egész tested tudatába nem kerülsz!
Amit „belső testnek” nevezek, az már nem a test, hanem életenergia, a forma és a formamentesség között húzódó híd. Tedd szokásoddá, hogy minél gyakrabban érezd a belső testedet! Idővel már be se kell csuknod a szemedet ahhoz, hogy ezt érezd. Figyeld meg például, vajon képes vagy-e érezni a belső testet, miközben hallgatsz valakit! Ez szinte paradoxonnak, önmagának látszólag ellentmondó dolognak tűnik, ám amikor kapcsolatban vagy a belső testtel, akkor már nem azonosulsz a testeddel, sem az elméddel. Más szóval: már nem azonosulsz a formával; a formával való azonosulás felől a formamentes irányába mozdulsz el, mely utóbbit Létnek is nevezzük. Ez a te lényegi (esszenciális) identitásod. A testtudatosság nemcsak a jelen pillanatban horgonyoz le, hanem az egyúttal az ego börtönéből kivezető kijárat is. Továbbá: erősíti az immunrendszert, növeli a test öngyógyító képességét.

És még egy Zen történet :A múlt cipelése

Halj meg a múltnak minden pillanatban!

Az emberi elme képtelen, pontosabban fogalmazva: nem hajlandó szélnek ereszteni, nem akarja letenni a múltat. Gyönyörűen szemlélteti ezt a két zen szerzetes, Tanzan és Ekido története, akik olyan úton lépdeltek, amely a heves esőzés hatására rendkívül sárossá vált. Egy falu közelében találkoztak egy fiatalasszonnyal, aki éppen az úton próbált átkelni, ám a sár olyan mély volt, hogy az tönkretette volna a selyem kimonóját. Tanzan azonnal a karjaiba kapta a hölgyet, és átvitte az út másik oldalára.
A szerzetesek csendben folytatták útjukat. Öt órával később, amint közeledtek a számukra szállásul szolgáló templomhoz, Ekido nem tudta tovább visszatartani magát, és kifakadt: „Miért cipelted át azt a lányt az úton?! Nekünk szerzeteseknek nem szabad ilyesmit tennünk!”
„A lányt én már több órája letettem – felelte Tanzan. – Te még mindig cipeled?”

Megvilágosodott Guruk idézetei :

-A békétlen szellem anyag, a tökéletes anyag szellem. A kezdetben és végben mind egy!

-Össze vagytok zavarodva, mert azt hiszitek, hogy ti vagytok a világban, és nem a világ bennetek.A világot aminek ti vagytok a forrásai és alapja, hatalmatokban van megváltoztatni, nem igaz, hogy kívül van ellenőrzéseteken.

-Kérdés: Egy gonosz világ istene kegyetlen isten?
Válasz: Te vagy a világod istene, és te vagy a kegyetlen. A világ amiben éltek és az isten amiben hisztek imaginációtok teremtménye.

-Csak isten energiája vételen, mert ő semmit sem akar magának.

-Kérdés: Amit akarnék az nincs meg, amit nem akarok az van. Mit tehetek?
Válasz: Miért nem fordítod meg? Akard ami van, és ne törődj azzal ami nincs.Kis privát világod tekintsd álomnak. Éberen, de ne kötődve figyeld az eseményeket amint jönnek mennek.A felszabadulás a saját magunkra rakott hamis ideáktól történik. Eredetünkben mind szabadok vagyunk.Ahelyett, hogy olyanoknak látnátok a dolgokat amilyennek elképzelitek tanuljátok meg olyannak látni őket amilyenek.

-Aki Istennek tartja magát, és aki kételkedik benne, mindkettő becsapja magát.

-Azt mondjátok az igazságot keresitek, de csak megnyugvást keresetek, és azt akarjátok, hogy örökké tartson.

-A cukor édességének bizonyítéka nem a cukorban van, hanem a szájban.Csak a tapasztalás szabadít fel!

-Imádkozzatok a halottakért, jól esik nekik. A megvilágosodottért nem imádkozzatok, ő válasz az imáitokra.

-Az emlékezés jó szolga, de rossz mester.

-Ami reális az nem függ az elméletektől, elvárásoktól, vágyaktól, félelmektől, szimpátiától, antipátiától. Minde olyan amilyen. A vágytalanság és félelem nélküliség vezet el hozzá!

-Kérdés: Lehet ismerni a halál utáni állapotokat?
 Válasz: Egyesek gyorsabban mások lassabban újra megszületnek a földön.Van aki megváltást nyer egy magasabb régióban, és nagyon kevesek felszabadulnak itt és most.
 Kérdés: Te tökéletes lény vagy én bűnös.Azt mondod, hogy mivel én bűnös vagyok újra kell születnem, hogy tökéletesedjem?
 Válasz: Nem nem ezt mondom. Ellenkezőleg, azt mondom, hogy aki TE VAGY az nem született és sosem hal meg. Örök életű vagy és békével teljes. Ne maradj meg a kínlódásban. A Boldogság és Üdvösség itt van-gyere!

-Amíg úgy hiszitek, vannak mások, imádkozzatok értük!

-Az istenlátomás a Self látomása, saját hitünk szerint objektiválódva. A Selfet ismerd meg!

-Kérdés: Másokat is megvilágosodottá tehetsz?
Válasz: Igen és nem, mert mindenkinek magának kell realizálnia, mi ő, már most is. A legnagyobb guru is tehetetlen, ha a tanítvány nem szeretne komolyan és mohón növekedni.
Kérdés: Nem teszel értük semmit?
Válasz: Teszek. Belépek álomszerű állapotukba, és azt mondom nekik: ne bántsátok már magatokat, és másokat, hagyjátok abba a szenvedést, ébredjetek fel.

-Kérdés :Szerintem megszületett az új énem. Ez elfogadja a régit és elnézi. Így lenne?
Válasz: A megengedő új nem igazán új.Az a réginek egy új attitűdje. Az új a régi teljes megsemmisülése.A megkötözött és a szabad nem kapcsolódhat.Az egyik van a másik nincs. Konfliktus sem lehet közöttük.

- A külső guru csak egy mérföldkő.A belső guru elkísér a célodig.A belső guru mindent lát még a semmit ( Nem dolog = No-Thing = nem anyag ) is. Találd meg, kapaszkodj bele és meg leszel mentve.

A Gurut -csak saját szintedről- nem tudod megítélni. Ha csak emberi erényeket keresel, azt másokban is találsz. Az igazi guru jele az, hogy benned változást idéz elő, magadat világosabban és mélyebben látod, a béke, és boldogság benned nőni kezd.


( És ha ezeket végigolvastad lazításnak itt gy bölcsesség Homér Simpsontól:
-A jövő a gyerekeké, ha csak meg nem állítjuk őket! :) )

Minde benned van csak észre kell venned!

A boldogság titka  (E. Tolle)

"Ne keresd a boldogságot! Ha keresed, nem találod meg, mert a keresés a boldogság ellentéte. A boldogság mindig elérhetetlen , ám a boldogtalanságtól meg tudsz szabadulni, most rögtön, ha szembenézel azzal, ami van, ahelyett, hogy azzal kapcsolatos történeteket kreálnál. A boldogtalanság elfedi a természetes jóllétedet és lelki békédet, a valódi boldogság forrását.
A dicséret és az elismerés egyik nap az életteliség és a boldogság érzését nyújtja; a kritika vagy a mellőzés hatására másnap már levertnek és boldogtalannak érzed magad. A fergeteges buli élvezete másnap reggelre sivárság- és másnaposságérzéssé alakul. Nem létezik jó rossz nélkül, nincs hegy völgy nélkül.Az emberek azt hiszik, hogy a boldogságuk a történésektől, tehát formától függ. Nem veszik észre, hogy a történés az univerzum leglabilisabb valamije, hiszen folyamatosan változik.

Négy szó hordozza az élet művészetének titkát, minden siker és boldogság titkát: egynek lenni az élettel. "

Felidegesítettek? Ne kamuzz!! :)

- Csak magadat idegesítheted fel, más nem tud benned semmit létrehozni, se haragot, se idegességet. Ezt mind maguknak teremtik az emberek úgy, hogy gondolnak valamit az adott dologról, és ez váltja ki az érzelmeiket. Tehát: csak magadat tudod felidegesíteni más erre nem képes.
- Bármi amit másban idegesítőnek tartanak az meg kell, hogy legyen magában a megitélőben is különben nem ismerné fel ! Saját magadban fedezed fel először aztán másban.
"Ha ezt megértetted se próbáld elengedni a sérelmedet! Az elengedés – a megbocsátás – megpróbálása nem válik be. A megbocsátás azonban természetes módon következik be, amint megérted, hogy a sérelemnek nincs egyéb célja, mint megerősíteni az én hamis tudatát, fenntartani az egót. Ez a megértés felszabadító hatású. Jézus tanítása – „bocsáss meg ellenségeidnek” – alapvetően az emberi elmében működő egyik legfontosabb egós szerkezet lebontására vonatkozik."

Megfelelő irány?

Hogy miért tekintenek az emberek nem "megfelelő" irányba? :
Mi is a megfelelő irány? Csak egy irány van, csak az út minősége más. Ők is a megfelelő irányba tartanak, csak ők ezt az utat választották.
A végeredmény azonos. Nincs eredendő gonosz , csak tapasztalatlan illúzió!Az idő is csak a gondolatban létezik. Emlékek és jövőképek.
Idő hiányában nincs fejlődés esetleg változás, de az sem változtat a valódi lényegen!
Az igazság és hazugság felismerése szubjektív ( gondolati ) . A valódi igazságot ténynek nevezik. A többi igazság ebből az egyetlen "igazságból" magából a létezésből sugárzik ki. Csak az értelmezése, mint az utak iránya változó. Ez is az ego elkülönülésére vezethető vissza." Én más vagyok, máshogy gondolom". Aki pedig hazudik, az nem neked akar rosszat, hanem magának jót, és ez ami nem mindegy. Minden ego magával foglalkozik, ha neki érdektelen akkor nem tesz neked rosszat. Ha így lenne az lenne a valódi gonosz, de ez nem létezik.
Mindenki "magára" kíván hatni. Lehet, hogy ezt rajtad keresztül próbálja, de te csak egy tárgy vagy nem az alany!!

Az idő paradoxonja

A Buddhisták egyik legfőbb filozófiája az idő paradoxonjára ez :
-A múltból gyökerezik a most, a mostból a jövő, de a jövőből lesz a most és a mostból a múlt .

Akkor hogy is van ez?

E. Tolle így ír róla:

A felszínen úgy tűnik, hogy a jelen pillant az, „ami éppen történik”. Mivel a történés folyamatosan változik, azt hihetnéd, hogy életed minden napja sok ezer pillanatból áll, amelyekben ez, az, amaz történik. Az idő tehát pillantok végtelen sorának tűnhet, amelyek némelyike „jó”, némelyike „rossz”. Ha azonban közelebbről veszed szemügyre, vagyis saját, közvetlen tapasztalatodon keresztül, akkor rájössz, hogy valójában egyáltalán nincs sok pillanat. Fölfedezed, hogy valójában mindig csak ez a pillanat létezik. Az élet mindig most van. Az egész életed ebben az állandó mostban bontakozik ki. Még a múlt és a jövő pillanatai is csak akkor léteznek, amikor emlékszel rájuk, illetve amikor várod őket, s ezt úgy teszed, hogy gondolsz rájuk az egyetlen létező pillanatban: ebben a pillanatban.
De akkor vajon miért tűnik úgy, mintha sok pillanat lenne? Mert a jelen pillanat összetévesztetik azzal, ami történik, összetévesztetik a tartalommal. A most tere összetévesztetik azzal, ami abban a térben történik. A jelen pillanat összetévesztése a tartalommal nem csupán az idő, hanem az ego illúzióját is okozza.
Itt paradoxonnal állunk szemben. Egyrészt: hogyan tagadhatnánk le az idő valóságát? Szükséged van időre, hogy innen oda eljuss, hogy elkészítsd az ételt, fölépíts egy házat, elolvasd ezt a könyvet. Idő kell ahhoz is, hogy felnőj, hogy új dolgokat megtanulj. Bármit is teszel, az a jelek szerint időt igényel. Minden ki van téve az idő múlásának, és végül az idő, ez a „véres zsarnok” – ahogy Shakespeare nevezi – meg fog téged ölni. Hasonlíthatnád egy dühöngő folyóhoz, amely magával ragad, vagy tűzhöz, amiben minden elemésztődik.
Nemrég találkoztam néhány régi barátommal, egy család tagjaival, akiket hosszú ideje nem láttam. Sokkolt a látványuk. Majdnem megkérdeztem tőlük: „Betegek vagytok?! Mi történt?! Ki művelte ezt veletek?!” Az anya botra támaszkodva járt, összement, s az arca úgy összezsugorodott, mint a fonnyadt alma. A lány, aki utolsó találkozásunkkor még tele volt energiával, lelkesedéssel és a fiatalság elvárásaival, kimerültnek tűnt, belefáradva három gyermeke fölnevelésébe. Aztán eszembe jutott: csaknem harminc év telt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást. Az idő művelte ezt velük. Biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanígy megdöbbentek az én látványomtól.
A jelek szerint minden ki van téve az idő múlásának, mégis minden a mostban történik. Ez a paradoxon. Bárhová nézel, számtalan másodlagos bizonyítékot találsz az idő realitására – egy rothadó almát; arcod látványát a fürdőszobatükörben, ha azt a harminc éve készült fényképeddel veted össze –, ám sohasem lelsz közvetlen bizonyítékra, sohasem tapasztalod meg magát az időt. Mindig kizárólag a jelen pillanatot tapasztalod meg, pontosabban azt, ami abban történik. Ha közvetlen bizonyíték alapján foglalsz állást, akkor azt kell mondanod, hogy nincs idő, hogy mindössze a most létezik.

Az idő kiiktatása

Képtelenség az egómentes állapotot jövőbeli céloddá tenni, majd tevékenykedni annak eléréséért. Mindössze még több elégedetlenséget éreznél, még több belső konfliktust élnél át, mert folyton azt éreznéd, hogy még mindig nem érkeztél célba, hogy még mindig nem „érted el” azt az állapotot. Ha az egótól való megszabadulást jövőbeli céloddá teszed, akkor több időt adsz magadnak, márpedig a több idő több egót jelent. Vizsgáld meg alaposan, vajon a „spirituálist keresésed” nem az ego álcázott formája-e! Még a „magadtól” való megszabadulás is a több iránti vágy maszkírozott megnyilvánulása lehet, ha azt jövőbeli céloddá tetted. Magadnak több időt adni szó szerint azt jelenti: további időt adni énednek. Az idő – vagyis a múlt és a jövő – az, amin a hamis, elme teremtette én, az ego él, márpedig az idő az elmédben létezik. Az nem olyan valami, aminek „odakinn” objektív léte lenne. Az az érzékszervi érzékeléshez szükséges elmestruktúra, ami gyakorlati célokra nélkülözhetetlen, ám önmagad megismerésének a legnagyobb akadálya. Az idő az élet vízszintes dimenziója, a valóság felszíni rétege. Ám létezik a mélység függőleges dimenziója is, ahová csak a jelen pillanat kapuján tudsz belépni.
Tehát ahelyett, hogy időt adnál magadnak, távolítsd el azt! Ha kiiktatod elmédből az időt, kiiktattad az egót. Ez az egyetlen igazi spirituális gyakorlat.
Amikor az idő kiiktatásáról beszélek, az természetesen nem vonatkozik az „óraidőre”, ami az idő gyakorlati célra történő használata: például találkozó megbeszéléséhez, utazás megtervezéséhez. Ebben a világban óraidő nélkül csaknem lehetetlen lenne funkcionálni. Én a pszichológiai idő kiiktatásáról beszélek. A pszichológiai idő jelentése: az egós elme egyfolytában a múlttal és a jövővel foglalkozik, és nem hajlandó eggyé válni az élettel oly módon, hogy a jelen pillanat elkerülhetetlen „vanságával” összhangban élne.
Valahányszor egy, az életre szokásszerűen mondott nemből igen lesz; valahányszor megengeded ennek a pillanatnak, hogy úgy legyen, ahogy van: időt és egót is föloldasz. Ahhoz, hogy az ego életben maradjon, a jelen pillanatnál fontosabbá kell tennie az időt, tehát a múltat és a jövőt. Az ego nem tűrheti, hogy baráti viszonyban állj a jelen pillanattal – leszámítva azt a rövid időszakot, amikor éppen megkapta, amit akart. Tartósan azonban semmi sem elégíti ki az egót. Amíg az ego irányítja az életedet, két módon lehetsz boldogtalan. Az egyik: ha nem kapod meg azt, amit akarsz. A másik: ha megkapod azt, amit akarsz.
Bármi is van vagy történik, az: a forma, amit a most épp fölvesz. Amíg annak belül ellenállsz, addig a forma – tehát a világ – áthatolhatatlan gát, amely elválaszt téged attól, aki te a formán túl vagy; elválaszt attól a formamentes egy élettől, aki vagy. Amint belülről jövő igent mondasz arra a formára, amit a most fölvesz, az a forma maga válik a formamentesbe vezető kapuvá. A világ és Isten közötti elkülönülés feloldódik.
Amikor szembeszegülsz azzal a formával, amit az élet e pillanatban fölvesz; amikor a mostot eszközként, akadályként vagy ellenségként kezeled, akkor megerősíted saját formaidentitásodat, az egót. Ebből ered az ego reaktivitása. Mi a reaktivitás? Reakciófüggővé válni. Minél reaktívabb vagy, annál jobban belegabalyodsz a formába. Minél nagyobb mértékű a formával történt összegabalyodás, annál erősebb ez ego. A Léted ettől kezdve már nem ragyog át a formán, vagy csupán alig.
Azáltal, hogy nem állsz ellen a formának, felbukkan a benned lévő formán túli: mindent körülvevő jelenlétként, a rövid idejű formaidentitásnál – a személynél – sokkal hatalmasabb, csöndes erőként. Felbukkan az, ami sokkal mélyebben vagy te, mint a forma világában bármi is.

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
A cukor édességének bizonyítéka nem a cukorban, hanem a szájban van! - © 2008 - 2024 - mindigmostvan.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat